- OM POV
- Posts
- 🚀 Kapcsolatépítés 101
🚀 Kapcsolatépítés 101
Így építs egy jó kapcsolati tőkét
👆🏼 Itt tudod MEGHALLGATNI 🎧
⏳ Aktuális állás
👥 Aktív felhasználók: 1405📝 Új Fejlesztések: A Nagy Update ⬆️⏰ Ennyi idő volt megírni: 6 óra 11 perc
A mai postban egy olyan kulcsfontosságú tényezőről fogunk beszélni, amiben még nekem is BŐVEN van mit fejlődnöm! 😨
Ez nem más, mint a Networking és a kapcsolati tőke. 💰
Nem, most nem a Networkmarketingről beszélek, az egy teljesen más téma. Szimplán csak a kapcsolati tőke fontosságáról és hogy hogyan lehet egy nagy kapcsolati hálót kiépíteni! 🕸
De még mielőtt belevágnánk! 🪓
Nézzük…
🚀 Hogy áll a kihívás?
Ha követted az elmúlt hónapokban a Kihívást, akkor észrevehetted, hogy volt egy kisebb visszaesés a feliratkozók számában. Kb. 150-200-al lett kevesebb felhasználó, ami egy intő jel volt Nekünk.
Szerencsére nagyjából tudjuk, hogy mi vezethetett ide és gőzerővel azon vagyunk, hogy ezt kijavítsuk. Az egyik szempont a rengeteg Bug volt, a másik pedig, hogy nem maradtak elég hosszú ideig az emberek, tehát nem tudtuk az App használatát szokássá alakítani a felhasználók életében.
Ez az, ami az égetőbb probléma, szerencsére vannak felvetéseink, hogy ezt hogyan lehet megtenni és az elkövetkezendő hetekben ezeket fogjuk letesztelni. Annyit garantálhatok, hogy hamarosan egy új szintre fog emelkedni a KönyvKlub! 🔥
💡 Side note: Edu felszívta magát és 2 nap alatt le speedrunnolta az összes Bugot, amit jelentettetek, már Bétában van a tesztelés és hamarosan az Applikációban is láthatjátok! 🪲❌
Amiben a Bugok javítva lesznek, menni fog az Offline Listening és az új Onboarding is bekerül, tehát összességében kicsit megújulunk! 🙏🏻
Szerintem az új Onboarding rengeteget fog segíteni a konverzió optimalizálásában, hogy több ember próbálja ki a Trialt, mint eddig.
Őszintén, nagyon ritkán szoktam beteg lenni, de most engem is leterített valami, úgyhogy ezt az emailt is még 50%-os állapotomban írom.
Tanulság ebből, hogy hagyni kell magunknak pihenőidőt néha. Van is egy ilyen mondás:
“If you don’t make time for your wellness, you will have to make time for your illness.”
És pontosan ez is történt velem, úgyhogy innentől jobban résen leszek. A sok utazás és az előadás kivette az energiámat.
Okés most már kezdhetjük a mai témánkat! 🚀
💭 Miért fontos a kapcsolati tőke?
Az egészet egy Afrikai idézettel indítom. 🇿🇦
“Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül,
ha messzire akarsz jutni, menj csapatban.”
Már ez önmagában nagyon jól bemutatja a téma fontosságát. Minél nagyobb a kapcsolati hálód, annál egyszerűbben tudsz a következő szintre lépni és annál nehezebben fogsz kudarcba fulladni. 🏆
Úgy fogd ezt fel, mint egy mentőövet, ha bármi baj lenne a kapcsolataid tudnak Neked segíteni. Vagy éppen felfoghatod úgyis, mint egy liftet, ha gyorsabban szeretnél a következő szintre jutni, a kapcsolataid akkor is segíthetnek. 🏄🏼
A probléma csak ott van, hogy nem mindenki ez az ismerkedős típus, sőt megmondom őszintén, én régen ki nem állhattam ezt a tudatos kapcsolatépítést. Folyamat feszélyezve éreztem magamat és mellette még az is baj volt, hogy én általában túl őszinte vagyok. Tehát, ha nem érdekel, amit mondasz, akkor ez látszani fog az arcomon 1:1. 🤨

Így én rossz is voltam ebben. Azonban változtatnom kellett. Mert szimplán csak annyit láttam, hogy nálam jóval rosszabb helyzetben lévő emberek csak úgy lépdesnek fölfelé az életben a kapcsolataiknak köszönhetően. 🏃🏼♂️
A kérdés csak az…
🧐 Hogy hogyan építs kapcsolatokat?
1.000+1 féle képpen lehet és meg kell találnod a hozzád testhezállót. Fontos megjegyezni, hogy minden embertől tudsz tanulni valamit, csak sokuktól azt, hogyan NE csináld a dolgokat.
Van egy ideillő mondás:
“A hozzád legközelebb álló 5 embernek az átlaga vagy.”
🧰 Nézzük milyen módszerek vannak:
Vannak a Networking események vagy üzleti reggelik, ide mindenki azért megy, hogy kapcsolatokra tegyen szert. Nekem ezek TOTÁL nem tetszettek, ezek azok, amiket kerülni szoktam. Számomra ez túl erőltetett! 🥐
Vannak az Előadások vagy Konferenciák, akár néző vagy akár előadó, mind a kettő egy jó lehetőség. Ha nézőként mentél, akkor tudod, hogy hozzád hasonló emberek lesznek, hiszen az érdeklődési kör megegyezik. Valószínűleg ők is egyedül mentek, így a kávészünetben könnyedén lehet ismerkedni. 🎤
Ha előadóként mentél az az Aduász! Mert, akkor máris feljebb vagy pozicionálva a hallgatóság szemében, szeretnének megismerni és sokszor még kérdéseket is tesznek fel. Szerintem magasan Előadóként a legegyszerűbb ismerkedni. (de nem kell elkeseredni, hoztam olyan példákat is, amit Te is ki tudsz próbálni) 🃏
Van az, amikor az ismerősöd mutat be valakinek. Ezzel nagyon pozitív élményeim vannak. Például Laszika mutatottt be Király Lacinak az IFBB Pro Testépítőnek, akivel egy nagyon jó Podcastet hoztunk össze vagy éppen MakeItCount Gábor intézett be engem a Binance egyik eseményére. 🤝
Ezekre már azt tudom mondani, hogy jók nagyon, hiszen itt egy ismerősöd mutat be az ő ismerősének, ha az ismerősöd nem rossz arc, akkor valószínűleg az ő ismerősével is jól elleszel. Hiszen a hasonló a hasonlót vonzza, ez egy örök szabály az ismerkedésben! 🧲
Innentől már csak az a dolgod, hogy add önmagad és próbálj segítőkész lenni a másik embernek. Először mindig Te adj! (ez a kulcsa az egésznek) 🎁
Majd van az, amikor Te hívsz meg egy adott embert, tehát, ahol Te vagy a házigazda. Lehet ez egy Podcast adás, egy közös videó vagy éppen egy vacsora a házadban. Mindegyiknek meg van a saját előnye! Számomra eddig magasan a közös Podcast adás vált be a legjobban. 🎙
Gondolj bele, meghívsz valakit, hogy beszélgessetek 1-1.5 órát az ő életéről, amit mellesleg százak vagy ezrek hallgatnak. Kevés ember, aki erre nemet mondana. Az érdekesség pedig az, hogy egy ilyen beszélgetés alatt jóval közelebb lehet kerülni a másik emberhez és jobban meg lehet érteni az ő gondolkodásmódját. 🧠
Ilyen volt például a Király Laci, Dallos Zoltán vagy a Csányi Petis Podcast is. Mind a 3 emberrel egy nagyon jó, mély beszélgetésünk volt, ahol ők is jól érezték magukat, én is, sőt még a közönségünk is tanult belőle, ez ilyen win-win-win. 🏆
Az egyik ismerősöm, közös vacsora-esteket szokott szervezni, ahova meghívja az ismerőseit és az ismerősei-ismerőseit is. Így nagyon rövid idő alatt, egy óriási kapcsolati hálót tudott felépíteni magának. Viccen kívül mondom, felnézek az ilyen emberekre. 🍽
💡 Side note 2: Engem is meghívott már 2 vacsorára is csak még nem nagyon tudtam elmenni, mert Pesten szoktak lenni, de már most nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen beszélgetések lehetnek ott.

Illetve ilyen még a Social Media Tartalomgyártás is. Ha van egy jó Social Media jelenléted, akkor az emberek hirtelen nyitottabbak lesznek feléd, hiszen a többi ember már validálta a Te értékedet. 🎬
Erre még rájön az, hogy értékes tartalmakat gyártasz, akkor Te magad is validálod a saját tudásodat az egész világnak. Hiszen aki megnézi a videóidat vagy postjaidat látni fogja, hogy Te nem csak a levegőbe beszélsz, hanem tényleg meg van a tudásod! 👨🏽💻
(pontosabban, ez a cél!)
Ezért is nem mindegy, hogy van 10 követőd és egy átlag alatti profilod vagy értelmes tartalmakat gyártasz és X tízezren követnek. Igen tudom azt is, hogy a Social Media önmagában még nem határozza meg egy ember értékét és hogy rengeteg Fake dologba lehet ütközni, de kiindulópontnak tökéletes. 🏁
Csak hallgasd meg ezt a példát:
🅰️ eset - rád ír egy ember, akinek nincs profil képe és van 10 követője, segítséget kér tőled valamiben.
🅱️ eset - rád ír egy celeb kék pipával és 100.000 követővel, segítséget kér tőled, melyikre válaszolnál vajon szívesebben? 🤔
Tehát, ha szeretnéd boostolni az esélyeidet, akkor kezdj el egy jó Personal Brandet felépíteni magadnak a Social Medián, ígérem rengeteg kaput ki fog nyitni előtted, ha jól csinálod!
🧐 Amit észrevettem:
Minél személyesebb egy kapcsolatépítés, annál jobban meg lehet ismerni a másik embert. 🤝
Kerülni kell azokat az embereket, akik csak a kapcsolatokra mennek. 🤔
Kerülni kell azokat az embereket, akik túl nagyot mondanak. 🤨
Nem szabad, hogy előítéletei legyenek az embernek, rengetegszer volt már velem olyan, hogy azt hittem valakire full bunkó és kiderült, hogy teljesen normális és alázatos. 🙄
A kapcsolatokat ápolni kell, nem elég, hogy egyszer megismerkedtek, ezt fenn kell tartani. Nézd meg miben tudnál Neki segíteni, vagy csak küldj át neki egy cikket, ami szerinted hasznos Neki. 🫂
Ha szeretnéd látni merre halad a KönyvKlub…
Akkor szimplán csak:
✅ Töltsd le az Appot: Ide kattintva
✅ Indítsd el az 5 Napos Próbát
✅ Lépj a következő szintre az életedben a könyvekben található tudásnak köszönhetően
És akkor lassan, de biztosan el is érkeztünk a szokásos Checklistünkhöz, ami nem másról szól, minthogy… ✅
🤫 Mit csinálj pontosan?
Ha szeretnéd növelni a kapcsolati hálódat, akkor mutatom én, hogyan csináltam. 🙏🏻
Ez a módszer Nekem bevált és olyan nevekkel tudtam megismerkedni, amiket el sem tudtam képzelni előtte. Fontos megjegyezni, hogy direkt egy olyan Checklistet írok, ami egy átlagos embernek segítene, nem olyat, ami egy X százezer követős tartalomgyártónak. 😉
[ ] Első és legfontosabb, picit elemezd magad, hogy Te hogyan szeretsz új emberekkel megismerkedni. Mik azok a helyzetek, amikben komfortos vagy? 🤔
Networking események
Előadások
Ismerős mutat be
Podcast
Vacsora - Offline események
Social Media
[ ] Amint az előző megvolt, kezdd el felírni egy lapra, hogy milyen emberekkel szeretnél megismerkedni és hogy ők valószínűleg hol találhatóak meg? Minél konkrétabb vagy, annál jobb! 📝
Pl.: Ha szeretnél milliárdos vállalkozókkal megismerkedni, akkor lehet nem az Országos Traumatológiai Kongresszusra kell elmenned, mert ott valószínűleg csak orvosok lesznek. Sokkal inkább egy BNI üzleti klubba vagy éppen a Golf pályára.

[ ] Keress vagy alkoss olyan eseményeket, ahol potenciálisan tudsz találkozni ezekkel az emberekkel, minél többet fel tudsz írni, annál jobb! 🔍
[ ] Menj el az eseményre vagy rendezd meg és legyél nyitott, jó beszélgető partner. 💬
[ ] Hagyd, hogy nagy részben ő beszéljen és kérdezgesd, DE ne faggasd! 😊
[ ] Ha van olyan téma, amiben szakértelmed van, akkor ott felajánlhatod a segítségedet vagy adhatsz 1-2 tanácsot. (Ez már egy jó ok, hogy utána írj az adott embernek, pl.: elküldesz egy cikket vagy egy oldalt neki, amiről beszéltetek.) 🤓
[ ] Próbálj meg 2-3 mély kapcsolatot kiépíteni, NE a mennyiségre menj, hanem a minőségre! 🤝
[ ] Jó, ha csinálsz magadnak egy Notion táblázatot, ahol követni tudod a kontakjaidat és a hasznos információkat róluk. Nekem is van egy, ide belinkelem a sablont Neked: Notion táblázat 🗂
[ ] Ezután már csak 1 dolgod maradt, legyél egy jó kapcsolat és segítsd az ismerőseidet ott ahol tudod, keresd fel őket havonta, két havonta, hogy tudd, mi a helyzet velük. 🧡
Most így visszaolvasva egész jó kis checklist lett belőle! Hiszem azt, hogyha ezeket megfogadod, akkor rohamosan tudod a kapcsolati tőkédet növelni. Ami hozzájárul, ahhoz is, hogy az életben is gyorsabban tudsz fejlődni! 🚀
🔥 Kihívás
Elég nagy kihívás most számunkra a lemorzsolódásnak a megoldása. Ugyanis ilyenkor az emberben mindig benne van a kétely, akármekkora szinten is vagy. 🧐
Hogy vajon az, amit kigondoltál működni fog-e? Megoldja-e a problémát? 🤔
Minél magasabb szinten vagy ez a kétely egyre kisebb, hiszen bízol magadban, mert az addigi döntéseid valószínűleg jónak bizonyultak. 😎
Én még pont a két véglet között vagyok, meg van bennem a kétely, hogy vajon tényleg ez lesz-e a jó megoldás, de azt is tudom, hogyha TALÁN, valami miatt nem ez lenne. Akkor is megoldjuk a srácokkal. Csak picit később! 😉
Őszintén hiszem azt, hogy a KönyvKlub egy olyan “találmány”, ami forradalmasíthatja az iskola melletti tanulást és all-in-all egy magasabb tudatossági szintre juttathatja a fiatalokat! 🔥
Tudom, hogy nem 1, nem 2, hanem több száz fiatalnak segítettünk már! Úgyhogy kutyakötelességemnek érzem, hogy ezt felskálázzuk több ezerre! Ennyivel tartozunk a fiatalságnak! 🙏🏻
Hajrá KönyvKlub! 🚀Hajrá OM! ⭐️
📖 Miket olvastam most?
Yuval Noah Harrari - Sapiens című könyvét olvasom még mindig, eszméletlenül érdekes részhez jutottam, ahol a civilizációk és a kasztok kialakulásáról beszél.
Hogy az indiai Kasztok, az amerikai Rasszok, hogyan alakultak ki és hogy mind-mind egy fikció szüleményei, ami az akkor éppen hatalmon álló embereket védte! 🇮🇳
Illetve egy érdekes tanulmányt olvastam a ChatGPT felhasználásáról, hogy mikre lehet majd a jövőben és mikre lehet már akár most is felhasználni. 🤖
Egyedi felhasználásai lesznek a KönyvKlubon belül és ha minden jól megy, akkor hamarosan már egy ízelítőt is láthattok belőle a Web App-ban. 🖥
🎧 Miket hallgattam most?
Hallgatni nem sok mindent hallgattam, inkább gondolkodtam helyette, hogy Kikkel lehetne egy közös Podcast adást létrehozni, akár mint házigazda, akár, mint vendég.
Ha van ötleted ide vagy van valahova kapcsolatod (ugye ugye a kapcsolatok), akkor azt szívesen fogadom. Írj az instámra egy üzenetet. (nem kell követned, hogy írhass) 💬
Szeretnék idén, minél több Podcastot és Offline előadást elvállani. Úgy érzem az ilyen tartalmakkal sokkal közelebb lehet kerülni a közönségedhez és lényegesen több értéket tudsz adni. Nem mellesleg egy élő előadás még inspirálni is tud! 🎙
✍🏼 Top idézetek
"Your network is your net worth." ~ Tim Sander
“Its not about the grades you make but the hands you shake.” ~ Derek Bok
Reply